A rendezvényszervezés alappillérei


Az első és egyben a legmeghatározóbb lépés partnerünk minél pontosabb megismerése. Ahhoz, hogy egy rendezvény valóban elérje célját, a szervezőknek a lehető legszorosabb együttműködésre kell törekedniük megrendelőjükkel.
Következő pillér az esemény céljának meghatározása, mely lehet egy céges családi nap esetében a felhőtlen szórakozás, csapatépítő tréning kapcsán a kollégák együttműködésének erősítése, egymás megismerése, vagy akár a motiváció egy évértékelővel és díjátadóval összekötött karácsonyi gálavacsora alkalmával, mely során a cég életében bekövetkezett változások, kiemelkedő események, teljesítmények, és egyúttal a következő évre tervezett fejlesztések, kihívások kerülnek porondra.

Kreatív ötletekkel, programokkal, különböző hangulati elemekkel átitatva a legszárazabb, számokkal, grafikonokkal teletűzdelt szakmai prezentációkat is élvezetessé és felejthetetlenné lehet varázsolni.
Egy tapasztalt rendezvényszervezőnek a harmadik lépés előtt már számtalan kreatív ötlete támad, melyet könnyedén papírra vet, végül szinopszisa alapján elkészíti a legapróbb részletre is kiterjedő forgatókönyvet.

„A szervezés az, amit azelőtt csinálsz, mielőtt csinálni kezdesz valamit, hogy amikor csinálod, ne zavarodj össze.”

Alan Alexander Milne  

Ön elképzeli...

Már nem lehet tovább halogatni a rendezvényszervezési munkálatok elkezdését? Idén valami újat, egyedit, emlékezeteset szeretne a szokásos konferencia vagy bál helyett, de sem energiája, sem kapacitása újdonságokon gondolkodni és a szervezési teendőkkel bajlódni? Forduljon hozzánk: mondja meg mikor és mit szeretne, melyek a főbb paraméterek és mi egy héten belül széles repertoárral rukkolunk elő. Ezután nincs más dolga, mint választani és mi dolgozunk Ön helyett.

...mi megálmodjuk,

Ha ismerjük a rendezvény főbb paramétereit, garantáltan széles kínálati palettát felsorakoztató ajánlatot készítünk (beleértve a helyszínt, catering szolgáltatást, koncepciót, dekorációs és program terveket). Amennyiben a javaslatok nem találkoznak az elképzelésekkel,  az utolsó részletekig rugalmasan alakítunk minden tényezőt a tökéletes eredmény megteremtéséig. Ha az esemény minden tényezője adott, elkezdjük a szervezési munkát

és megvalósítjuk

Felmérjük a helyszínt, hogy tökéletes otthont teremtsünk a rendezvény számára (alaprajzot, rendezvénytérképet készítünk). Folyamatosan irányítjuk az alvállalkozókat és minden részletet kézben tartunk, megrendelőinknek csak az aktuális helyzetjelentések megismerésével kell foglalkozniuk. És mindez nem ér véget az esemény zárását követően sem – utókövetés, köszönőlevelek, follow up – mindenre gondolunk.

Hívjon, írjon, keressen minket bizalommal!